Publication:Bihari-Napló; Date:Jún 23, 2006; Section:TÉRSÉG ; Page:8

Gálospetriben járt Böjte Csaba

A Fráter-kúria megmentésére saját ötlettel állt elô dr. Kéri Gáspár: menhely létesítésének céljával felvette a kapcsolatot Böjte Csaba szerzetessel, aki érdeklôdést mutatott a létesítmény iránt.

RENCZ CSABA

A gálospetri Fráter-kúria 1989 elôtt a mezôgazdasági termelôszövetkezet karbantartott székháza volt. Az eltelt 16 esztendô viszont nem múlt el nyomtalanul: a patinás épületrôl tünedeznek a cserepek, a gerendák, a kerítéstelen udvart gyom verte fel.

Ellátogattak a helyszínre

Az újrahasznosítást illetôen többször többek részérôl megfogalmazódott már például a faluturizmus ötlete is, de hogy ennek régiós szintû megvalósítása milyen ütemben halad, tudjuk. Dr. Kéri Gáspár székelyhídi fogorvos, a falu szülötte, kinek a gálospetri tájház is köszönheti létrejöttét, saját ötlettel állt elô a kúria megmentésére, hasznosítására.

Felvette a kapcsolatot Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetôjével, akivel többszöri egyeztetés után ellátogattak Gálospetribe. Kéri Gáspár kérdésünkre elmondta: az ötletet az adta neki, hogy a településen és környékén sok a szociális támogatásra szoruló gyerek, ugyanakkor a jobb sorsra érdemes épületet is meg lehetne menteni egy menhely létrehozásával. Böjte Csaba érdeklôdést mutatott az épület és a létesítmény iránt, jelenleg kérvényének megérkezését várják az értarcsai (a községközpontbeli) önkormányzathoz az ingatlan bérlésére vonatkozóan.

"Ismeretlen" tettesek

Kéri doktor hozzáfûzte, hogy a tervek szerint az ingatlant 50 évre ingyen bocsátanák a karitatív alapítvány használatába, amely rendbetenné azt és menhelyet alakítana ki benne. Napközis rendszerben zajlana a tanítás, a kis lakók ételt is kapnának. Állítólag már jelentkezôk is vannak, akik a "házigazda" teendôit vállalnák. A kúria mellett található az egykori magtár, szintén romos állapotban. A doktor szerint abból panzió létesíthetô, a bevétel a menhelyet segítené. Mint már említettük, a kúria "alkatrészei" eltünedeznek. Ennek megállítására a falu tanácsosai ismeretlen tettes ellen terveznek feljelentést tenni a rendôrségen.


Böjte Csaba egy szertartáson


Az impozáns gálospetri épület elhagyatott állapotban