Publication:Bihari-Napló; Date:Jún 26, 2006; Section:TÉRSÉG ; Page:5    


Az emlékezés napja Ottományban

 

Ottományban 1999-ben állítottak emlékmûvet a világháborúk áldozatainak. Az emlékmû szombaton vált teljessé: a csúcsára felkerült a turulmadár is. A rendezvény keretében díszpolgárt is avattak.

 

RENCZ CSABA

Az Ottományt átszelô országút mentén, a református templom elôtti parkban hét esztendeje avatták fel a háborús áldozatok emlékmûvét, mely akkor különbözô okok miatt nem teljesedhetett ki a tervek szerint.

"Ezt kell tenni"

    Erre most szombaton kerülhetett sor, amikor "rászállt" a turulmadár. Az eseményen megjelenteket Szabó István nyugalmazott tanár, tanácsos köszöntötte elsôként, kinek a falu életében betöltött szerepét, az emlékmû létrejöttének érdekében kifejtett munkáját az utána megszólaló Porsztner Sarolta polgármester méltatta. Ottomány múltját tisztelô, ezért ígéretes jövô elôtt álló település, Szabó István lokálpatriotizmusa pedig példaértékû, mondta az elöljáró. A méltatott szerényen csak annyit jegyzett meg, hogy "ezt kell tenni", s máris a díszpolgári cím átadására terelte a szót. A kitüntetô címet egyhangúlag szavazta meg a községi önkormányzat a falu nagy szülötte, a jakobinus mozgalomban részt vett költô, Szentjóbi Szabó László oldalági rokonának, Szentjóbi Szabó Andornak. A budapesti gépészmérnök, a falu anyagi és szellemi támogatója, ôse munkásságának népszerûsítôje, meghatottan vette át az oklevelet és plakettet, majd a költôrôl, illetve a turulmadárról tartott ismertetôvel járult hozzá az ünnephez. Ugyancsak a turulmadárhoz kapcsolódó jelképrendszerrôl szólt Dukrét Géza helytörténész.






Teljessé vált az ottományi Világháborús Emlékmû, tetejére "rászállt" a turulmadár