Zelk Zoltán nevét vette fel az iskola 2006-05-22

Több ezren vettek részt a Nyíló Akác Napokon Érmihályfalván
Az érmihályfalvi Nyíló Akác Napok szervezői nem is időzíthettek volna jobban: a hétvégén megrendezett városünnepre mind az észak-bihari kisváros központjában, mind a városszéli Akácosban teljes virágdíszbe öltöztek az akácfák. A lombok árnyékában a rendezvény mindhárom napján több ezer fős tömeg hömpölygött a számtalan lacikonyha, sörsátor és a kirakodóvásár standjai között.

A városünnep színes műsorán számos szórakoztató rendezvény és vetélkedő szerepelt: szombaton délután például katonai indulók csendültek fel a központi téren felállított nagyszínpad hangszóróiból, majd mazsorettek csoportja jelent meg a színen. A mazsoretteket többtucatnyi lovas fogat követte, amelyek a Praszler Gyula-stadionig vonultak fel, ahol szakavatott zsűri döntötte el, melyik fogat a legtetszetősebb. A lovak lecsutakolva, befont sörénnyel, délcegen lépdeltek, gazdáik pedig helyi népviseletben � többek között a jellegzetes, alföldi bő gatyában � várták a zsűri döntését. A zsűri a legszebb egyes fogatot, kettős fogatot és lovas kocsit díjazta, ám egyetlen versenyző sem távozott üres kézzel: minden résztvevő emléklapot és húsz erős lejt tartalmazó borítékot kapott a szervezőktől.
A hagyományőrző közlekedési alkalmatosságok versenye után modernebb járművek vetélkedője zajlott. Az Akácosban kialakított motokrosszpályán közel ötven versenyző száguldott a homokdűnék között, a nézők látványos futamokon tapsolhattak a résztvevőknek. A verseny előtt egyébként sajátos szemétgyűjtési akció zajlott: Kovács Zoltán polgármester nehezményezte, hogy a sörsátrak közötti füvön hemzsegnek az eldobott műanyag poharak, ezért kezébe ragadta a kezdeményezést és egy szemeteszsákot, majd saját kezűleg kezdte összegyűjteni a szétdobált hulladékot. A buzgó elöljáróhoz később bűnbánó arccal néhány poharazgató vendég is csatlakozott. Esténként közismert együttesek koncerteztek a Széchenyitéren: míg pénteken a magyarországi Groovehouse, szombaton román nyelvű bandák léptek fel. Az először színpadra lépő DJ Project énekese többször is magyar nyelvű ?Köszönöm!� és ?Ez az!� felkiáltásokkal nyugtázta a közönség lelkesedését, majd sajátos akcentussal ugyan, de az ?Az a szép...� kezdetű dal első sorait is elénekelte. Tegnap többek között agyaggalamb-lövészettel, a Hajdú néptáncegyüttes fellépésével és szépségversennyel folytatódott a műsor, este pedig Nagy Feró, a Dreamers és LL Junior koncertezett a nagyszínpadon. A rendezvények sokaságából nem hiányoztak a kulturális események sem: a városünnep alkalmából a helyi általános iskola felvette Zelk Zoltán, Érmihályfalva szülöttének nevét, valamint a költő nevét viselő szavalóverseny is zajlott. A háromnapos rendezvénysorozat idén is tűzijátékkal zárult.
Kovács Zoltán polgármester a Krónikának elmondta, bár nem minden sikerült úgy, ahogy eltervezte � így az Érmellék fellendítéséről szóló tanácskozáson a meghívott régióbeli polgármesterek nem jelentek meg, és a hosszas szünet után újra megrendezett vásár sem teljesítette be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket � mindenképpen sikeresnek tekinthető az idei városünnep.


Szerzo: Balogh Levente

forrás:
http://www.kronika.ro/nd.php?name=Sh&what=2791