AZ ÉRMELLÉKI LÁPVILÁG MEGMENTÉSE

Székelyhídon (Sacueni) hallottam elõször a lápi póc nevû halról, mikor az ifjú Wilhelm Ákos magyarázatát hallgatva nézegettük Wilhelm Sándor tanár úrnak, halbiológusnak az érmelléki vízi élet emlékeibõl összeállított magánmúzeumát. A póc Európában csak kevés helyen él, ezenkívül csak a világ másik végén, Észak-Amerikában. Beszélgetõtársam kutatási célú halászat közben, véletlenül fogta ki az Érbõl az eddig ismert legnagyobb termetû lápi pócot, amelynek hossza messze túlszárnyalja társait. Hamarosan meglátogattam Wilhelm Sándort, s most közreadom beszélgetésünk néhány morzsáját.

- Évek hosszú sora óta azon dolgozik, hogy helyreállítsa a valaha lecsapolt érmelléki lápvilágot.

- Sajnos, már rég nincs meg az az összefüggõ vizes élõhely, amelyet helyre lehetne állítani. Egyelõre csak annyit szeretnénk, hogy megvédjünk és részben helyreállítsunk néhány régebben is lápos területet. Szeretnénk a falvak határában feléleszteni egy-egy vizes foltot. Az Ér majd fûzérré köti össze e lápfoltokat, kialakítva egy lápi zöld folyosót.

- A múzeum egyik képén csónakkal is járható nagy tavat látni. Ezt sem lehet újra megteremteni?

- Az maga volt az Ér: a lecsapolás elõtt parttól partig nagy, sásos, nádas, kákás vizenyõs terület. Nem volt medre; benne a víz, mint egy szivacsban, szépen csendesen ereszkedett le a Sárrétbe. A múlt század végén a Sárrétet a Berettyóval együtt (a két víz akkor még nem Pocsajnál találkozott) és az Ért Bihardiószegig csatornázták, ezzel kezdetét vette a láp kiszárítása. Az egyenes csatornában gyorsan lefutott a talajból a víz. A két világháború között a románok a tankok megállítására nagy árokrendszert ástak, s a II. Károly védelmi vonal mentét bunkerekkel rakták tele. Az árkokat késõbb csatornának használták, s az Érnek végig medret ástak, így végleg elvitték a vizet a mocsaras területekrõl. Az egykori vizes területek, nádasok és mocsár helyén leginkább legelõk vannak. E foltok vízellátását kell helyreállítani. A visszavizesítéstõl remélhetjük, hogy az eredeti növényzet és állatvilág is visszajön.

- Ez olyan lenne, mint az Ecsedi-láp visszaállítása?

- Olvastam az Ecsedi-láp visszaállításáról és a Kis-Balaton rehabilitációjáról is, nagyon egyetértek mindkettõvel. Valami ilyesmit szeretnénk mi is, persze, nem az egész Érmelléket akarjuk vízzel elborítani, csupán kisebb-nagyobb foltokat. Számításaink szerint egy foltnak körülbelül 200 hektárosnak kellene lennie, ennél kisebbet nem érdemes tervezni. Szalacstól Bihardiószegig hat foltot képzeltünk el, és a hozzá csatlakozó mellékes területeket, mint például a Csíkos-tavat. Valamikor az Ér folyó keleti teraszáig húzódott a mocsár. Elõször átvezették rajta a vasúti sínt; a sín alatti töltés anyagát messzirõl hozták ide. Szerencsére a terep egyenetlen, s a mélyedésekben akkor is megmaradt a víz, amikor megépítették az Ér csatornáját. Elõttünk van egy náddal benõtt, szép, patkó alakú képzõdmény, amelyet annak idején nem töltöttek fel. A vasúti síneket hídon vitték át fölötte. Az ehhez hasonló kanyargós árkokba húzódtak vissza azok az állatok, amelyek máshonnan már eltûntek. Ez az a terület, ahol még ma is lehet lápi pócot találni, és van benne csík, de más ritkaság is. Tavasszal a víz legalább derékig ér, néhány részen talán még nyakig is. Ez a kis láp - köszöni szépen - jól megvan, és a halakat sem fenyegeti semmi, mert picikék ahhoz, hogy a pecások kifogják, s az orvhalászok hálóit is elkerülik.

- Ebbõl a tóból került elõ a világbajnok lápi póc is?

- Igen, itt fogtam ki a világ jelenleg ismert legnagyobb póchalát, miközben a szaporodását tanulmányoztam. A rekorder egy életében 12,5 centiméter hosszú nõstény, olyan öreg, hogy szép barna színe már feketévé változott. Ez a hal a Duna, a Dnyeper és a Dnyeszter vízrendszerének bennszülöttje, az akvaristák betelepítették a Mazuri-tavakba és még néhány németországi állóvízbe. Európában a nagy mocsárlecsapolások elvették az életterét. Herman Ottó nagyon szépen ír róla, például arról, hogy a két mellúszóját és a két hasúszóját felváltva mozgatva úgy jár, mintha a víz fenekén lépegetne. Ezért nevezik egyes helyeken kutyahalnak.
Ez a kis termetû hal valójában ragadozó: rovarokat, rákocskákat, apró állatokat és kisebb halakat fog. Lesbõl zsákmányol, mint a csuka, meglapul a part szélén, a sáscsomók és a zsombékok tövében, onnan ront rá az áldozatára. Elkapja, a rejtekébe húzza és ott elfogyasztja. A lápi póc más halak ikráit nem bántja, s bár valamikor azt remélték, hogy a szúnyoglárvát pusztítja, de azt nemigen szereti, s nem is él e halból annyi, hogy kárt tehetne a lárvákban.

- Távolabb néhány fát is látni. Azok hogy kerültek ide?

- A hajdani Ér völgyének egy része most libalegelõ vagy semmirevaló szántóterület. Csupán néhány fa jelzi: ott hajdan sziget emelkedett ki a mocsárból. A szigeteket csak a nagy tavaszi áradások idején borította el a víz, és valaha 200-300 éves mocsári vagy kocsányos tölgyek nõttek rajtuk. Mára csak egy-egy öreg fa maradt hírmondóul. Az utolsó erdõfoltot maga a székelyhídi polgármester tette tönkre: az 1990- es években a területet kiosztotta a barátainak, s a fák többségét azonnal kivágták tûzifának. Az is sokat ártott, hogy a földeket megpróbálták mûvelésbe fogni. Jobban jártak volna, ha érintetlenül hagyják, és védelem alá helyezik. Mûvelésre sincs pénz, és mindent felver a gyom: a felhagyott kaszálókon szerbtövis burjánzik. Ha nem nyúlnak hozzá, száz-kétszáz év alatt visszatérhet a természetes növénytársulás. Ahol megreked egy kis víz, ott feltör a sás, a nád és több olyan, jellegzetes mocsári növény, mint a virágkáka, a keskeny levelû és a széles levelû gyékény, a békabuzogány és legalább hatféle sásfaj.

- A gyékény egykor kenyeret is adott a népnek.

- A levelét begyûjtötték és csodaszép tárgyakat készítettek belõle. Az Érmelléken nagy hagyománya van a gyékényszövésnek, Székelyhídon is a mai napig többen ezzel foglalkoznak. Sajnos, lassan elfogy az alapanyag, pedig sok fiatal érdeklõdik e mesterség iránt.

A legnagyobb lápi póc

- Az egyik domb olyan szabályos, mintha az ember alakította volna.

- Azon állt a székelyhídi vár, mára csak egy kis tölt ésszerû kiemelkedés maradt belõle. A mocsárvárba egyetlen hídon lehetett bemenni egy másik szigetrõl, amelyen most házak vannak. A vár bejárata a szigettel átellenes oldalon volt. A cölöpökre épített út szinte megkerülte a várat, s így könnyen fölfedezhették a hívatlan látogatót. Nagy veszély esetén az utat egyszerûen felszedték. A szolárdi krónika leírja, hogy a várat a Zólyomiak építették, majd I. és II. Rákóczi György idejében erõsítették meg. Azt is olvashatjuk, hogy égerfacölöpöket vertek le, mert az nem korhad el a vízben. A sziget szélén ezekre alapozták a várfalat. Abban az idõben még több égerfa nõtt, mint most, így volt honnan a cölöpöket kitermelni. A várat négyszögletûre építették, négy sarokbástyával - a helyüket még most is látni. Sajnos, a vasvári béke után az osztrákok felrobbantották. A tégláit, valamint a nagyváradi vár székesegyházából ide került köveit széthordták, és beépítették a környékbeli házakba. Elõkerült egy románkori kettõs oszlopfõ, amely csak a nagyváradi székesegyházból származhatott.

- A tégla honnan való?

- Azt itt helyben égették. A vár felrobbantása után maradt dombot lassan benövi a természet, néhány csenevész fa is megtelepedett a törmelékben. Volt egy másik várunk is, bár csak nevében volt vár. Az Ökörvár valójában sziget, ilyen sok létezett az Érmelléken. Arról nevezetes, hogy a bronzkorban, sõt, még elõbb megtelepedett rajta az ember. Ez a sziget az egyik legnagyobb bronzkori emlék, az úgynevezett ottományi kultúra lelõhelye.

A székelyhídi vár helyét csak néhány fa jelzi

- Láttam a mocsár maradványait. Megnézhetném a csatornát is, amelylyel elvezették róla a vizet?

- Említettem, hogy a Ceausescuérában az egykori tankárkot tették meg az Ér mesterséges medrének. Ezzel megalapozták azt a nagy lecsapoló rendszert, amelynek árokrendszere behálózta az egész területet. Minden vizet a tankárokba vezettek, hogy hírmondója se maradjon a mocsárvilágnak. Ahhoz, hogy a már említett 100-200 hektáros lápfoltokat visszaállítsuk, elsõ lépésként gáttal kellene elzárni a lecsapoló árkokat. Mögöttük idõvel meggyûlne annyi víz, amennyi elég ahhoz, hogy a mocsár újraéledjen. Esõs években a kultúrnövények között manapság is feltör a nád, s az aratógép a mélyebb területeken több nádat vág le, mint búzát.

- Amióta kiszálltunk a kocsiból, egyre kellemetlenebb bûz vesz körül bennünket. Mintha valami vegyi anyag lenne a tankárok vizében...

- A környék tele van fúrótornyokkal: valamikor kõolajat kerestek, de sok helyen nem olaj, hanem termálvíz tört fel, régebben ezzel fûtötték az üvegházakat. A " fáradt" vízben nagyon sok a fenol, amely nagyobb koncentrációban kiöl mindent, növényt és állatot, kisebb koncentrációban csak rákkeltõ, büdös és fenolízû tõle a hal. Ezért vissza akarták nyomatni a talajba, de a kitermelés ment, a recirkulálás elmaradt, s a fenolos vizet egyszerûen a tankárokba vezették. Az Ér Pocsajnál ömlik a Berettyóba, az elviszi a Körösökbe, a Körösök pedig a Tiszába. Csoda, hogy az árokban, ahol annak idején kifogtam a lápi pócot, még van hal. A póc is csak azért maradt meg, mert nem szereti az áramló vizet, itt viszont van elég álló szélvíz, és sok a növény, ahol el tud rejtõzködni.

Wilhelm Sándor a vár déli sarokbástyájának maradványa előtt

- Azt mondják, egykor sok volt a madár is ezen a vidéken.

- Annak idején nagyon gazdag volt az Érmellék madárvilága, manapság azonban a madarak már csak vonulás idején mutatkoznak. Például a vadludak itt mindig megpihennek, mintha a génjeikbe bele lenne írva ez a pihenõhely. Víz már nincs, de azért leszállnak, azután továbbrepülnek. Valamikor fészkeltek is errefelé. A récék jó néhány faja vonuláskor ugyancsak megáll, sõt, még a darvak is, de hamar tovább is mennek, mert semmiféle élelmet sem találnak. Talán mondanom sem kell, ha a lápot visszaállítjuk, ez a terület ismét madárrezervátum is lesz.

- Másnap egy ingólápot néztünk meg. Hogyan maradhatott meg ez a sajátos élõhely?

- A Csíkos-tó az Érmellékkel párhuzamos kis patak völgyén kialakult égerláp. A nevét a csíkhalról kapta, eddig védett volt. Azért maradt meg, mert a fákat és az ingólápot csak hónaljig érõ csizmában lehet megközelíteni. A láp olyan, mint egy óriási, elképesztõen vastag perzsaszõnyeg a víz tetején, amely inog az ember lába alatt. A szõnyegbõl hatalmas égerfák nõnek ki: a gyökereiket nem lefelé, hanem oldalra növesztik. A fákat az erdészek is csak akkor tudták bántani, amikor vastag jég borította a területet. Akkor az égerfákat ott vágták le, ameddig a hó ért, és most derékig érõ csonkok éktelenkednek a helyükön. Szerencsére csak néhány nagyobb példányt vágtak ki, a többi megmaradt, s az égerfa gyorsan nõ. Ha ezt a területet meg akarjuk védeni, el kell érnünk, hogy a fákat ne bántsák, a látogatóknak pedig cölöpökre fektetett tanösvényen járhatnák be a lápot.

- Mekkora a láp területe?

- A szélessége körülbelül 500 méter, a hossza se sokkal több, a teljes területe néhány hektár. A tó szélén egy nagy égerfa áll, beljebb tõzegmoha is fellelhetõ. Azután van itt még vidrafû meg sok más érdekesség is. A környezõ földek tulajdonosa minden évben beveti a tó melletti szántóföldet, ezért a szántás mind közelebb kerül a vízhez. Pedig a szerencsétlen gazda évrõl évre tapasztalja, hogy esõs idõben a veteményt ellepi a gyom, így a víz mellett jobb lenne meghagyni az eredeti növényzetet.

A cölöpükre épült út helye ma gazos libalegelő

- Néhány évtizeddel ezelõtt a lápok felszámolása számított dicsõségnek. Most meg a természetvédõk azzal jönnek, hogy visszaállítanák a lápokat és a mocsarakat.

- Az egyik kedvenc elgondolásom visszaláposítás. Ha elkezdõdne, itt minden évben rendezhetnénk biológus tábort, fölmérnék, milyen változások mentek végbe a területen, hogyan hódítja vissza hajdani birodalmát a vízi világ. Híre menne, hogy van egy Érmellék, ahol helyreállítjuk mindazt, amit az ember korábban lerombolt. Néhány érmelléki önkormányzat, amikor elolvasta a láp visz- szaállításáról szóló tanulmányomat, úgy nyilatkozott, érdekli a lápfüzér visszaállítása, ad területet, sõt, pénzt is a hagyományos kézmûvesipar újbóli megteremtésére.
Már csak némi szervezõerõre és az anyaországi szervezetek támogatására volna szükség, hogy Wilhelm Sándor tervei megvalósuljanak. Például az is segíthet, aki eljuttat neki Székelyhídra egy számítógépet, amelyen van egy nem túl öreg szövegszerkesztõ, vagy egy nyomtatót, mert a tanulmányait és a láp érdekében készített vitairatait még írógépen írja, s utólag kell áttennie számítógépre. Talán nem kell ecsetelnem, hogy a XXI. században ez sok felesleges munkával jár.

A strand piszkos vizének kifolyója az Érbe ömlik

A mocsáron át vezető vasúti sínek alatt feltöltötték a talajt

A fenolos víz kellemetlen szaga is jelzi a szennyezést (A szerző felvételei)

Az ér néhol felgyorsulva csordogál mesterséges medrében

Kovács Gyõzõ